A Micromir humán és állatgyógyászati területen alkalmazható termékei

A bakteriofágok szelektív módon pusztítják el az olyan patogén baktériumokat, amelyek által okozott fertőzések világszerte komoly kihívás elé állítják az orvosokat és a gyógyszerkutatásban dolgozó szakembereket. Teszik ezt az antibiotikumoktól eltérően mellékhatások nélkül - a szervezet mikrobiológiai egyensúlyát fenntartva-, természetes úton. A bakteriofágokat tartalmazó termékek nem mérgezőek, nincs mellékhatásuk és nincs ellenjavallat sem. Természetesen, a szükséges antibiotikum terápiával együtt is alkalmazhatóak, erősítve annak hatékonyságát.

 

A Micromir által kifejlesztett termékek igen hatékonynak bizonyulnak a gyakorlati felhasználás területén, nagy előnyük, hogy csak a nemkívánatos baktériumfajokat célozzák meg, érintetlenül hagyva a normál baktériumflórát. Az állattelepeken használt készítmények, szinte teljes egészében kiküszöbölhetik az antibiotikum használat eredményezte káros környezeti terhelést, és így a fogyasztó asztalára egészséges élelmiszer kerülhet.

 

A Micromir 2009 óta folyamatosan folytat tervező, fejlesztő és kutatómunkát bakteriofágok felhasználásával. Ezek a kutatási területek egyaránt magukban foglalják a különféle biotópokkal történő munkát, valamint az állatgyógyászati területen felhasználni kívánt termékek kifejlesztését is.

A Micromir által preferált fejlesztési irányok a humán gyógyászatban:

  • Dermatológia
  • Fogászat
  • Urológia
  • Sebészet
  • Gasztroenterológia
  • Nőgyógyászati
  • Felső légúti megbetegedések

 

Megelőzés és terápia

A 2013 óta eltelt időszakban a humán gyógyászat területén több különálló terméket fejlesztettek ki, amelyek megelőzéses és terápiás célokra egyaránt alkalmazhatók. A termékek hivatalosan regisztrálásra, és ezt követően piaci forgalomba kerültek az Oroszországi Föderációban, Örményországban, Fehéroroszországban és Kazahsztánban.

Ezek a készítmények:

  • Otofag amely felső légúti (fül – orr - gége szakaszon) alkalmazható termék, a bakteriális fertőzések ellen alkalmazható termék
  • Fagodent – a szájüregi bakteriális fertőzések ellen alkalmazható termék
  • Fagoderm – a bőr bakteriális fertőzései ellen alkalmazható termék
  • Fagogyn nőgyógyászati területen alkalmazható termék, bakteriális fertőzések ellen
  • Urofag férfiakat érintő urológiai jellegű bakteriális fertőzések elleni küzdelemre szánt, készítmény

Mindegyik termék bakteriofágok egyedi keverékét tartalmazza, kifejezetten az adott biotópban jelen lévő patogén baktériumok elpusztítására. Az anti-infektív terápia célja nem pusztán egy kijelölt patogén kiirtása, hanem a mikro flóra helyreállítása a szervezetben, vagy egy bizonyos szervrendszerben.

Állatgyógyászati kutatások és termékek

A Micromir két fő módon kíván érvényesülni az állatgyógyászat terén: kedvtelésből tartott állatok, és házi kedvencek számára kifejlesztett termékekkel, valamint a különféle haszonállatok és mezőgazdasági folyamatokban jelenlévő állatok számára kidolgozott készítményekkel. Utóbbiak esetében gyakran előforduló probléma az antibiotikumok túlzott mértékű használata az állandó fenyegetést jelentő bakteriális fertőzések elleni küzdelem jegyében.

Az alábbiakat figyelembe véve, egyre nagyobb az aktualitása a bakteriofágok használatának az állatgyógyászatban:

Az állattenyésztés során egyre nagyobb méreteket öltő tömeges antibiotikum használat, kedvező táptalajt és közeget biztosít a különféle patogén mikroorganizmusok szaporodásának.

Bár több országban is tiltott az antibiotikumok preventív célú használata, ennek ellenére sajnos ez bevett gyakorlat és mára számos patogén baktérium ellenállóvá vált a standard antibiotikumos kezeléssel szemben.

Ezen rezisztens törzsek létrejötte, az inadekvát prevenciós használat, valamint az antibiotikumok kúraszerű alkalmazása jelentős mértékben, negatív módon kihat a termékek minőségére.

Mára tényként kezelhető, hogy az antibiotikum-rezisztencia természetes jelenség, amely során a mikroorganizmusok alkalmazkodnak az antibiotikus ágensek jelenlétéhez. - Az ilyen, rezisztens baktériumok által okozott megbetegedésekből kialakuló járványok hatalmas veszteségeket okoztak a gazdaságok állatpopulációjában, a termelők számára jelentős anyagi károkat előidézve.

A földrajzi területhez, vagy adott állatfajhoz kötött rezisztencia könnyen „átterjedhet” más régiókra, más állatokra, valamint ez a probléma az embereket is érintheti a nyers valamint a feldolgozott termékeken keresztül.

Miért a bakteriofágok? Környezet-alapú megoldás egy újabb antibakteriális szer bevezetése helyett

A természetben a baktériumok és a bakteriofágok becsült aránya 1:10-hez, minden egyes baktérium esetében.

Kiemelkedő hatékonyság a multi rezisztens törzsek ellen

Ezen rezisztens törzsek létrejötte, az inadekvát prevenciós használat, valamint az antibiotikumok kúraszerű alkalmazása jelentős mértékben, negatív módon kihat a termékek minőségére.

Biztonságos alkalmazási lehetőség megelőzési formaként is – nincsen semmilyen tiltó szabályzat, van ellenjavaslat a használatot illetően.

A bakteriofágok használata lehetőséget kínál egy modern, környezetbarát technológia használatára a mezőgazdasági termékek területén.

A probléma megoldásának nemzetközi megközelítése

Együttműködés az antibiotikum-rezisztens törzsekkel szembeni fellépést illetően: FAO (Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) OIE (Állategészségügyi Világszervezet) WHO (Egészségügyi Világszervezet)

Kiemelkedő hatékonyság a multi rezisztens törzsek ellen

A nemzetközi szervezetek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a túlzott antibiotikum használat szigorított szabályzását illetően, valamint ehhez kapcsolódóan új nemzetközi szabályok is felállításra kerültek az antibiotikumok felelősségteljes használatát illetően.

Az LLC Micromir fejlesztései az állatgyógyászat területén

A bakteriofágok használata ígéretes lehetőségeket tartogat az állatok kezelésének esetében, megelőző és terápiás jelleggel egyaránt. Ezek az állatgyógyászatban felhasználható területek, és kiaknázási lehetőségei képzik a Micromir kutatásainak tárgyát.

A kutatások főbb területei az alábbiak:

Megfelelő arányú összetevőkből elkészített ún. „bakteriofág-koktélok”, amelyek mindegyike külön-külön, specifikus módon ajánl megoldást a felhasználónak meghatározott problémaköröket illetően

A bakteriofág-készítmények adminisztrációs protokolljának tovább/kifejlesztése

További „bakteriofág-koktélok’ létrehozása, különböző egyéb szempontok (pl. a földrajzi elhelyezkedés, speciális, egyedi igények) figyelembe vételével.

Az adminisztrációs protokoll kifejlesztése a bakteriofágok felhasználásának két külön területéhez igazodik:

Bakteriofág-készítmények bevezetése szarvasmarhákat, sertéseket és baromfikat tenyésztő gazdaságok számára (tömeges felhasználás).

Kisállatok, házi kedvencek számára kifejlesztett, egyéni felhasználású szerek.

A bakteriofág alapú gyógyszerek képesek normalizálni a mikro flórát a mezőgazdasági farmok területén az egész termelési ciklus alatt: növekedéstől a hízlaláson át még nagy populációjú állatállomány esetén is.

A felnőtt állatállomány esetében történő megfelelő prevenció képes biztosítani a fertőzésmentes születendő új állomány fejlődését. A bakteriofágok segítséget jelentenek a fiatal állatok immunrendszerének megerősítésében, hogy azok megfelelően, hatékonyan megküzdhessenek a patológiás folyamatokkal.

A csökkentett antibiotikum használat az állatok fejlődési szakaszában jelentősen hozzájárul a későbbi felgyorsult, intenzívebb növekedési folyamathoz. A bakteriofág alapú szerek kiegészítő termékekkel együtt is használhatók, többek közt szükség esetén antibiotikumokkal.

Kifejlesztésre kerültek olyan bakteriofág alapú készítmények, amelyek az állatállományra legveszélyesebb patogének – colibacillosis, salmonellosis, pseudomonosis, streptococcosis, staphylococcosis, stb. - elleni hatékony fellépést célozzák meg. Várható hatás: az egészségügyi biztonság és a gyarapodás (tömegbéli) növekedése, antibiotikum használat és azok hatásainak jelenlétének csökkenése.

Megelőzés és terápia az állatgyógyászat területén:
  • Krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) - Brochofag
  • Keratosis és creeping corneal ulcers - Fagoderm
  • Mastitis a tejipari gazdaságokban - Fagoderm
  • Endometriosis kezelése - Fagogyn, Vetagyn
  • Baromfigazdaságok - Fagovet
Megelőzés és terápia az állatgyógyászat területén:
  • Mastitis kezelése tejelő tehenek esetében
  • MMA szindróma megelőzése sertések esetében
  • Hasmenéses tünetek megelőzése borjúk, kismalacok és csikók esetében
  • Lovakat érintő különböző urológiai fertőzések prevenciója